Bűvészet a világ körül

Miért klassz bűvésznek lenni? Egy: bűvészkedhetek. Kettő: olyan embereket ismerhetek meg, akiket „civilként” talán soha. Három: olyan helyeken jártam, ahova szobafestőként nem biztos, hogy eljutottam volna. Ma ezekről a különleges helyekről, és a bűvészet, mint hivatás szépségeiről írok nektek:)

 Már meséltem arról, hogy mennyire hálás vagyok a Sorsnak (no meg a saját kitartásomnak:)), amiért szobafestő helyett bűvész lettem. Több mint 22 éve állok a színpadon, mégsem csökkent a lelkesedésem egyetlen percig sem, a mai napig ugyanúgy imádom a „munkám”, mint az első fellépésemen.

A bűvészetnek ráadásul rengeteget köszönhetek: számtalan fantasztikus élményt, érdekes embereket, és szuper helyeket, ahova eljutottam.

Kiszámíthatatlan, de izgalmas!

A bűvész-szakma korántsem olyan kiszámítható, mint mondjuk egy irodában dolgozni: nem 9-5-ig tart a munkaidő, és sokszor nem ismerem a hétvége, vagy a szabadság fogalmát sem.
A fizetés sem fix: előfordult bizony régen, hogy hónapokig semmi nem történt, csak ültem otthon, és néztem a (vezetékes!) telefont, hátha szeretne valaki egy bűvészműsort… de az a fránya telefon meg sem mukkant.

Aztán egyszerre csak jött egy megkeresés, vele egy 3-6-9 hónapos szerződés, és akkor hosszú ideig arra sem volt időm, hogy a telefon közelébe menjek:)

Éppen ez volt az izgalmas benne: évekig éltem úgy, hogy nem tudtam, mikor kell összepakolnom, és elindulnom, mennyi ideig leszek távol, és hova utazom majd.

Egy kisgyerek nagy álmai

Kisgyerekként nem sok lehetőségünk volt utazni: azok közé tartoztam, akiknek a Balaton a Riviéra, nekem már az is nagyon nagy szám volt, ha a magyar tengert megpillanthattam. Utána pedig minden szerződés egy új kaland volt: jártam fantasztikus helyeken, lenyűgöző országokban, és még csak fizetnem sem kellett az utazásért, sőt, még nekem fizettek.
Alig tudtam elhinni, hogy egyik pillanatban a Ferihegyi reptéren állok, a következő pillanatban pedig Ázsia egy távoli csücskében, Jejudo szigetén próbálom felvenni a helyi ritmust, kóstolom az ételeket, és azt tesztelem, hogy a koreaiak is szeretik-e a varázslatot úgy, mint a magyar közönség. (Igen.)

Megjártam Pozsonyt, Bécset, Angliát, Svájcot, Dél-Koreát, Németországot… örülök, hogy láthattam a nagyvilágot, örülök, hogy ennyi helyre eljuthattam, és ilyen sok varázslatos dolgot tapasztalhattam meg. Ma már, családos emberként persze ritkán megyek külföldre, akkor is rövid időre, hiszen a feleségem és a gyerekeim mellől nem szeretek sokáig távol lenni.

Egyvalamit viszont megtanultam: mindegy, hogy a világ mely pontján lépek fel, Békéscsabán, vagy Helsinkiben, csak az számít, hogy elvarázsoljam a közönséget!